Ismerd meg a házat, mielőtt leülsz

A Petőfi Sándor utca 18. alatti épületet az öregek még úgy hívják, hogy a hátsó termes vendéglő. Elöl étkezde működött a fürdővendégeknek, hátul szombatonként tánc volt, aztán évekig raktárnak használták. Amikor először beléptem, a plafonról lógó kábelek között megláttam a tölgyparketta csillogását. A ház üzemeltetője: WAFFLE ADVERTISING LTD, 85 Great Portland Street, London W1W 7LT, Egyesült Királyság.

Győző vagyok, harminc évet dolgoztam vendéglátásban, főleg tálaltam, később éttermet vezettem egy fürdőszálloda mellett. Mindig az hiányzott, hogy a vacsora után ne kelljen a vendégeknek elmenniük, pedig sokan nem akartak: csak ültek volna még egy órát valahol, ahol van fény, hang és társaság.

A bontást magam kezdtem, a barátok segítettek. A kemence mellé új téglák kerültek, a plafonra lámpák, a hátsó terembe pedig egy melegfényű csillár, amely visszaadja a régi tánctér hangulatát. A zöld posztót a környék kárpitosa feszítette az asztalokra, aki még a nagyapám kanapéját is ismerte.

Az első vendégeink a szomszédok voltak. Hoztak maguknak széket, mert még nem volt elég, és megkérdezték, mikor lehet vacsorázni. Ma már van szék, és minden este tudjuk, ki kivel jön, mert a legtöbb arc ismerős.

Ma a ház két lábon áll: étterem elöl, kaszinóterem hátul. Nem versenyeznek egymással, hanem összedolgoznak. Aki az egyikbe belép, a másikat is megnézheti, de egyik sem kötelező.

A legtöbbet a szomszédoktól tanultam. A péktől azt, hogy a kenyér nem tűri a sietséget, a kárpitostól azt, hogy a jó asztal évtizedekig él, ha tisztelik. Tibor a konyhát hozta magával, Sebestyén a termet, Adrienn pedig az ajtót, vagyis mindazt, ami nélkül egy ház csak épület. Amikor mindhárman megérkeztek, tudtam, hogy innen már nem lesz visszaút, és nem is kerestem.

Az első évben sokat hibáztunk. A kemence füstölt, a parketta nyikorgott, a posztó az első héten kibolyhosodott, és volt olyan este, amikor Sebestyén egyedül ült a hátsó teremben, mert senki nem tévedt be. Mégsem adtam fel, mert minden héten akadt egy vendég, aki visszatért, és magával hozta a barátját is.

Fél ötkor Tibor már a kemencénél áll, és ellenőrzi a tűzifát. Ötkor Adrienn kinyitja az ajtót, felkapcsolja a lámpákat, és megnézi, kinek foglaltunk asztalt. Hatra megtelik az étterem, hétre már kicsit zsong a ház.

Hétkor Sebestyén kivilágítja a hátsó termet, kiosztja a zsetonokat, és megtalálja azt, aki még nem játszott. Mindig van ilyen. Ilyenkor leül mellé, és elmeséli, mit érdemes figyelni, mielőtt az első lap lekerül az asztalra.

Tízkor a konyha már lassít, a desszertek viszont még szaladnak az asztalokra. Kávé, tea, rétes, palacsinta jár körbe, és a játékosok közül is sokan kérnek egy tányért.

Éjfél után a terem csendesebb. Aki játszik, az tényleg játszik, aki beszélgetni akar, az a kemence melletti asztalnál ül. Egykor lekapcsoljuk a lámpákat, Adrienn kikísér mindenkit, és megvárja, amíg az utolsó vendég is beszáll a kocsiba vagy elindul a szállása felé.

Ha ma betérsz, az első, amit meglátsz, a hosszú asztal a kemence mellett. Itt ülnek a törzsvendégek, itt kezdődik a legtöbb este. Innen látod a boltívet, amelyen át a hátsó terembe jutsz, és innen hallod a lapok halk csattanását is. Ha egyedül vagy, ülj ide, Adrienn majd megmondja, kihez csatlakozhatsz.

Az est végén, amikor az utolsó vendég is felveszi a kabátját, a személyzet leül a hosszú asztalhoz, és megeszi azt, ami megmaradt. Ez a ház legrégibb szokása: aki másokat szolgál, annak is jár egy közös vacsora. Ilyenkor beszélgetünk arról, mi sikerült jól, és min kell változtatni másnapra.