Emberek
Egy vendég kérdése: miért nincs zene a kaszinóteremben?
Egyik este egy új vendég megkérdezte, miért nincs zene a kaszinóteremben. Úgy gondoltam, a válaszomat érdemes leírnom.
A kérdés, ami elgondolkodtatott
A vendég barátságosan kérdezte, és rögtön hozzátette, hogy nem panasz. Egyszerűen szokatlan neki, hogy egy teremben nincs háttérzene. Mosolyogtam, és azt feleltem: nálunk a háttér maga a játék.
A hátsó teremben három hang van: a lapok súrlódása, a zsetonok csörrenése és a halk beszélgetés. Ha zene szólna, mindhármat elnyomná, és az emberek hangosabban beszélnének, hogy meghallják egymást. A terem így kevésbé lenne nyugodt.
Persze nem mindenki szereti a csendet. Van, aki háttérzene nélkül furán érzi magát. Nekik azt mondom: az étteremben szól halk zene, a kemence ropog, és a vendéglő hangja tele van élettel. A kártyaterem ennek a másik oldala, ahol a csend a játék szerves része.
Azóta többször is eszembe jutott ez a beszélgetés. Talán azért, mert a csend nálunk nem hiány, hanem döntés. Minden háznak megvan a maga hangja, és a miénk éppen ez: néhány halk mondat, egy csörrenés, egy sóhaj.
Mit adott a csend
A figyelem
A csendben jobban látod, ki mit csinál az asztalnál. A kezek mozgása, a lapok csattanása, egy-egy sóhaj mind információ. A játék mélyebb lesz, és az est hosszabbnak tűnik, mint amilyen valójában.
A beszélgetés
Aki beszélgetni szeretne, átül a pad mellé, vagy visszamegy az étterembe, ahol a kemence ropog, és halk zene is szól. A két terem között így az is választhat, akit a csend nem vonz.
A válasz
A vendég végül azt mondta, ő is így szereti, csak nem tudta eddig. Azóta ő is gyakran jön, és mindig a kaszinóterem sarkában ül, ahol a legkevesebb a zaj.
Amit a törzsvendégek mondtak
Éva szerint a csend a legnagyobb luxus, amit egy étterem adhat. Imre pedig azt mondta, hogy a lapok csörrenéséből érzi, hogy valaki éppen blöffölni készül. Sebestyén erre csak mosolygott, és azt felelte, hogy az ő feladata nem a blöff, hanem az, hogy a játék tiszta maradjon.